Ültem és néztem az arcokat, sírtak. Elmeséltem a problémát: meghalt a nagyapám 9éves voltam és úgy éreztem becsapott és elhagyott, páncélba burkoloztam, hogy megvédjem magamat az elengedésektől. Mindazt a figyelmet, amit szüleim nem tudtak megadni ő megadta. Szerettem és egy csapásra megszűnik a létezése. Olyan ez, mint amikor elveszik a gyermektől a cukorka bolt kulcsát csak sokkal érzelmesebb, mert egy eleven hús-vér emberről beszélünk.
Közölte a családállító, hogy ez nem a probléma. Pár kérdés után kiderült, hogy korábbi események „foglya” vagyok. Anyukám nagyon szeretett egy férfit, akitől áldott állapotba került. A férfi elhagyta, nem gondolta komolyan. A gyerek megszületett, majd anyukámnak lett egy új kapcsolata és onnan jöttek a sorozatos hibák. Összeházasodtak, a gyerektől elvették a gyökerét és nevére vette apukám. Anyukám szerette felnézett rá, de előző gyermekét otthagyta édesanyjánál.
A gyermek/elsőszülött/ haragudott soha nem bocsátotta meg édesanyámnak és felénk, új testvérei felé is csak lassan nyitott.
Ott ültem, kiválasztottam az embereket a szerepekre és szép lassan összeállt a kép. Mint a sakkfigurák, akik maguktól mozognak automatikusan megtalálták a helyüket. Aztán kis idővel utána, beforgatva őket pontos képet adtak a pillanatnyi helyzetről. Kívülről néztem magam, ahogy topogok és nem találom a helyem és semmit nem értem a helyzetből, a világból. Úgy érzem egyedül hagytak és mint később megszemélyesítőm elmesélte, hogy iszonyatos fájdalmat érzett. Sírva is fakadt, úgy érezte egyedül van, magára hagyták.
Kiderült, hogy bátyám haragját és szerepét „játszom” nem találva a helyem a családban és akkor tudok meggyógyulni ha „megengedem/elfogadom”, ami mostanában elkezdődött bennem, hogy nem kell mindig elsőnek lenni és fogadjam el a helyem, hogy 2.-ként születtem, merjek önmagam lenni, így boldog teljes életem lehet. Bocsássak meg a bátyámnak és adjam vissza az ő terhét és kövessek el mindent, hogy „visszatérjen” a családba, mert mindig a részese lesz annak. Vele teljes a „kép”
"Külön érdekesség, hogy mindig férjet játszottam a családállítások során."
Valami könnyebbség, ami felemelt és mázsás sziklaként gurult le rólam, amint lassan rádöbbentem, hogy akit nagyapámnak hittem az bátyám és anyukám személyes tragédiája és potyogni kezdtek könnyeim.
Odamentem és kitudtam mondani, hogy szeretem és SAJNÁLOM, hogy így történt és nem haragszom.
Egy hatalmas lépés volt számomra kimondani. SAJNÁLOM , HOGY ÍGY TÖRTÉNT NEM HARAGSZOM ÉS SZERETLEK …..és ahogy írom elkezdenek potyogni a könnyeim.
Ha van egy jó történeted szívesen meghallgatom vagy megírhatod és segítek csak kérdezd gyógyszerészed, doktorod..írj és válaszolok dokisenator@gmail.com
